A glitter mögött: valóban jót tett nekünk a Szex és New York?

Ma már nincs olyan nő a világon, aki ne ismerné Carrie Bradshaw, Samantha Jones, Charlotte York és Miranda Hobbes nevét, ahogyan a négy nő feledhetetlen barátságát, és az ezredforduló egyik ikonikus sorozatává avanzsált történet fordulatait sem.

Carrie karrierje, kétségei, gardróbja és meghatározó lookjai nem egy fashioniszta alapvető stílusát határozták meg - de míg stílustippeket érdemes megfogadni tőle, emberként méltó példakép lenne-e 2018-ban?
 

 

Ki ne szeretne menő író lenni? Ki ne szeretne drága designer darabokat halmozni a menő New York-i kecója gardróbjában, divatbemutatókra járni, vonzó férfiakkal randevúzni, és minden nap legalább egyszer étteremben bandázni a barátokkal?

Vagy ki ne akarna modellekkel, étteremtulajdonosokkal, ingatlanmogulokkal, sármosabbnál sármosabb férfiakkal - meg úgy akárkivel - henteregni, nulláról felépítve a Nagy Alma legütősebb PR cégét, és tetőtől talpig Chanelben semmibe venni a szebb, vékonyabb, fiatalabb trónfosztókat?

Ki ne álmodott volna stukkós luxuslakásról a Park Avenue-n, galériavezetői állásról, fehér lovon érkező hercegről, és mesésen tökéletes házasságról, mely jótékonyan simul bele a gondosan felépített, pasztellszínű életünkbe?

És ki ne szeretne menő ügyvéd lenni - nőként, a ‘90-es évek végén - szigorúan designer áramvonalas nadrágkosztümben, napi 15-16 óra munkát áldozva a jog oltárán, egyetlen nőként egy férfiak által uralt irodában?

Carrie, Samantha, Charlotte és Miranda karakterei nem csupán a remekül megírt történelmi szálak, hanem a sorozat zseniális stylistjának, Patricia Fieldnek köszönhetően váltak nők millióinak kedvenceivé - amíg fel nem nőtt a genderkérdést feszegető, feminista, a határokat folyamatosan kitologató, mindent megkérdőjelező, kőkemény #me too-generáció, az Y, és az őket követő Z.
 

Számomra - bár gimiben imádtam a sorozatot -, rengeteg Tinder-randi, lassan hetedik éve tartó önellátás, számlazsonglőrködés, párkapcsolati krízis, számos megszakadt és soha véget nem érő barátsággal a hátam mögött az évek során Carrie meghatározó karakterből kissé sajnálatra méltó, folyamatosan bizonytalan, mások segítségére építő, önállótlan, a férfiak pozitív visszajelzéseitől kétségbeesetten függő vásárlásmániás csitrinek tűnik, aki, bár szórakoztat, de fáraszt.

Fáraszt, mert azt tanította kislányok millióinak, hogy ha szomorú vagy, vegyél egy cipőt, és ennyi. Mert ugye, minden nőnek egy cipő kell a boldogsághoz, lehetőleg rohadt drága, amit egyébként gyakorlatilag lehetetlen egy írói fizetésből finanszírozni.

Meg ugye, egy nő annyira felületes, hogy neki ez kell a boldogsághoz.

Fáraszt, mert folyamatosan más húzza ki a bajból. Nem tizennyolc, huszonkettő vagy huszonöt évesen, amikor az ember hajlamos még négy-öt alkalommal belefutni ugyanabba a bakiba, hanem harminc pluszosan.

Fáraszt, hogy annyira kapaszkodik minden egyes férfiba, hogy már szinte belesajdul az ember szíve. Fáraszt, hogy egészen végig csupán a Nagy Ő lebeg az aviátorral takart szeme előtt és ha néha rá is jön arra, hogy ő egymagában, Carrie Bradshaw-ként is értékes személy, a rosszkedv ellen shoppingolt magassarkúkban tipegve a felismerés pillanatok alatt tova is száll.
 

 
És félreértés ne essék - szeretem Carrie-t. Kompaktnak érzem a személyiségét, és szeretem, mint karaktert, de úgy gondolom, mai szemmel visszanézve tévesen volt példakép fogékony tinilányok, és a SaTC sorozatot Bibiliájuknak tekintő nők milliói számára.

Így, 2018-ból visszanézve Charlotte történetét is nevetségesnek érzem - egy felnőtt nő tényleg ennyire korlátozza saját céljait? Betegesen fogdosni a New York-i éjszakában a leendő férjeket? Magunkat folyamatosan alárendelve egy pontról-pontra kidolgozott illúziónak, akár megalázó köröket is futva érte?

Charlotte az egyik kedvenc karakterem, mert kedves, tiszta szívű, és aranyos - mégis, először akkor éreztem, hogy minimálisan köze van egy élő, hús-vér emberhez, amikor egy pillanatra megállt az oltár előtt, a Trey-jel kötött házassága előtt.
Amikor egy pillanatra átfutott az agyán, hogy ezt mégsem kellene. Hogy nem kellene valakihez hozzákötni magunkat, akivel még csak a szexuális életünk sem működik, egy egész életre, csak azért, hogy MacDougalné legyünk a New York-i elit krémjében.

Valóban ilyen példaképre lenne szükségünk?

Charlotte karakterének valószínűtlenségének bizonyítéka az @everyoutfitonsatc Instagram account által elindított #wokecharlotte tag is, mely utólag ad lehetőséget Charlotte-nak bizonyítani azt, hogy nem csupán a mutatós kabátok és királylányruhák gyűjtésében jeleskedik.
 

 

Príspevok, ktorý zdieľa Every Outfit on Sex & the City (@everyoutfitonsatc), 23 Nov 2017 o 1:05 PST

A sorozat egyetlen olyan szereplője, aki tudatában van annak, hogy neki tulajdonképpen van szexualitása, Samantha - akit rendszeresen leribancoznak, pontosan erősítve a nézőben az érzetet, hogy több férfival szexelni bizony megvetendő.

Samantha a sorozat kurvája, a négy szereplő közül az egyetlen, aki nem csak hangoztatja, hanem valóban tényleg tesz másokra, az ő hibái a legemberibbek - hiszen ha az ember egy nála jóval fiatalabb szexikonnal jár, bizony, elgondolkodik a mellműtéten -, és sajnos pont ő az a sorozatban, akinek esélye sincs jellemfejlődésre, hiszen az egyetlen lépés, amit a komfortzónáján kívülre tesz, egy párkapcsolatba való beleugrás - nyomatékosítva a nézőben azt, hogy tényleg ez a világon az egyetlen lehetőség egy nő kiteljesedésére.
 


És hol van mindeközben Miranda?

Ha napjainkban forgatnánk a sorozatot, valószínűleg az ő története lenne a vezérfonal, a többiek pedig a körülötte keringő kisbolygók. Miranda a csapat rút kiskacsája, a legkevésbé előnyös külsejű szereplő, akit rengetegszer próbálnak meg feltüntetni a klasszik béna vénlányként. Mindezt úgy, hogy egy hímsoviniszta cégnél irreálisan magas óraszámban gürizik azért, hogy cégtárssá válasszák, kosztümeiben Iron Ladyként képviseli a dolgozó nőket, miközben egyébként ő a baráti kör lúzere, aki a legfurább alakokkal jön össze, mert hát a csapat lúzerének szála legalább legyen szórakoztató. És persze azért neki is be kell teljesítenie a princípiumot - hiszen több, mint húsz év szorgos munkája után egy nyilvánvalóan karrierista, sztahanovista karakter egyből lecsap a gyerekvállalás lehetőségére, mint tudjuk. Igen, ez annyira életszagú. Hát persze.
 

Mindezekkel együtt mégiscsak ő a történet legígéretesebb karaktere - nem hiába indult el érte a  #WeShoulAllBeMirandas mozgalom, hiszen amíg Carrie Bradshaw lazán szórta a hétszáz dolcsikat a “We Should All Be Feminists” pólókra (ami az ő történetének tudatában megmosolyogtató), addig a csapat egyetlen - karaktere kinyírásáig - feministája, Miranda volt a leginkább elhanyagolva a négy szereplő közül.
 

 

Príspevok, ktorý zdieľa Every Outfit on Sex & the City (@everyoutfitonsatc), 6 Sep 2017 o 3:11 PDT

És hogy mi, az Y generáció, a 2018-ban élők mit tanulhatunk mindebből?

A stílusos öltözködés művészetén kívül csupán azt, hogy mit ne tegyünk. Mit kerüljünk el az életünkben, mit a párkapcsolatunkban; hogy kínos hat éven keresztül az ablakban ücsörögve várni a Nagy Ő-t, akinek egyébként egyetlen teljesítménye, hogy Párizsba elutazik utánunk, amikor egyébként minden jellegű értesítés nélkül otthagyjuk a munkahelyünket, meg egyébként a három legjobb barátnőnket.
 

Talán az a konzekvencia, hogy legyünk egy kissé kevésbé Carrie-k, és Charlotte-ok, és egy kicsit jobban merjük a bennünk élő Samanthára és Mirandára figyelni.

Annak ellenére, hogy a sorozat nők sokaságát tartja össze, és mindannyiunk számára akad egy meghátorozó rész, sor vagy jelenet, melyben ráismerünk önmagunkra, nem szabad elfelejtenünk, hogy bár a SaTC remek guilty pleasure, az igazi nők még mindig körülöttünk élnek.